7/14/2017

Lyukas garasért kalitkát


Pöttyös paplanba fullad a testem. Karok ragadnak meg, rántják szét lelkem, én meg csak a nyakamba akasztott kalitkát markolom. Abba zártam lelkem gyenge részét, az érzéseket, a nehezékeket, mindent, ami csak hátráltat. Meztelen vagyok, csak a túlgondolás öltöztet, a pánik ad rám blúzt és szorongásból készült a szoknyám.
A falról Klimt egyik múzsája bámul, mozdulatlan szemeiben cikáznak a gondolatok. Azt mondja nekem, ribanc vagyok, majd azt, áldozat. Minden szavát iszom és elhiszem, visszaszólok. ,,Na és? Te is pucér vagy!” Erre a fejére húzza a paplant, de alóla továbbra is engem néz.
Újult erőre kap bennem a kétely, ez sosem lesz szerelem. Mozdulatai beszélnek hozzám helyette, nem vagyok elég jó neki. Túl jó vagyok hozzád, folytatom a beszélgetést. Tovább léptem a kedvező múltból, nekem a megvetés kell. Az kell, hogy tettetett kényszeredéssel fanyalodjanak rám, egyediségem apró gondnak lássák.
Ott fekszem, és fullasztanak a pöttyök, Klimt múzsája szüntelen ítélkezik, ő mégsem csitítja el. Engem se vigasztal, csak magával foglalkozik. Otthagytam a Kánaánt, a tespedt, komfortos, kielégített életet, hogy eldobható nőcske legyek, hogy megfelelni akarjak egy olyannak, aki nem érdemli meg. Mardos belülről a rossz érzés, a nyakamban lógó kalitkából szabadulni akar a gyengeség. Szüntelen óbégat, hogy jobb vagyok, jobbat érdemlek. Csendre intem, hiszen honnan is tudhatná. Én tudom a legjobban, hogy alig érek egy lyukas garast, mióta különböző mentális keselyűk tépázták meg azokat, amik valaha jók voltak bennem. Kiüresedtem. Mint a garas. Kopott porcelán lettem. Egy olyan edény, ami rengeteg mindent tartott, gyümölcsökkel, drága ékszerekkel volt tele, s most mégis üres csak a por és az idő tölti. Törnivaló.
Elnyúlva az ágyon megigazítom láthatatlan blúzom, mert azt akarom, tetszek neki és kielégítsen, hogy érezzem, érek neki valamit, hogy nem csak egy régi fantom élő másának teremtett, hogy nem csak kihasznál, hogy nem csak kétségbeesésből markol belém, hogy bizonyos legyek újra és újra ráerőltetem magam, hogy azt a lyukas garast sem kell kifizetnie. Akárhogy akaratoskodik, akármennyire akarom, sohasem lesz elég, mert ez nem az a kielégülés, amit keresek. Más ürességet kell ahhoz betöltenie, de még Klimt múzsája sem tudhatja biztosan, hogy sikerülni fog-e neki. Mégis, miközben ezernyi kar és gondolat bilincsel le, miközben a pöttyökben fuldoklom és áztatom őket megáradt gondolatokkal, valahol mélyen felnevetek. Mocskos fény izzasztja meg a pondró érzelmeket, rájövök valamire, mélyről belülről, mégis idegenként érkezik a rádöbbenés.
Akármilyen nyomorult vagyok, akármilyen szánalmas az öltözékem és tombolnak bennem a rosszak és jók, végre élek. Életre keltem és saját magam regényszereplője lettem. Vigyorgok, majd felkelek, hogy hazamenjek a rádöbbenés ösvényén, ahol egyedül járok. Elcsitul a vágy, kék melankóliába fordul a piros hév. Magammal maradok. Lejegelik a sajgó sebet, hogy érzéketlenül térjek vissza oda, ahonnan jöttem.


7/11/2017

Olajfolt



Ji Woo lihegett, arcát csak a neonfények egybeolvadó sávja világította meg, amikor a bárszék megremegett a hirtelen rázuhanó súly miatt.
Az éjszakai sötétséget visszaszorították a világító cégérek, a bár belseje vészfényként ragyogott. Baljóslatú hangulatot kölcsönzött a sötétben megbúvó kábelrengetegeknek, ám Woo már túl volt a napja nehéz részén. Ahogy mondani szokták, munka után jár a pihenés. Ez a bár volt Woo kedvenc helye a lazításra.
- Dihidrogén monoxidot! – kiáltotta, ahogy felcsapta a pultra fegyverét. A túloldalon álló fickó kifejezéstelen arca meg sem rezdült a különös hölgyemény láttán. Törzsvendégnek számított ebben a modern putriban, ezért amikor elé tolta a vibráló poharat, csak jelentőségteljesen megvakarta az arcát.
- Nehéz este?
Woo egy közeli tükörcserépben vette észre az esőtől és gépzsírtól maszatos arcát.
- Az.
Lány létére nem volt sohasem bőbeszédű, vidám rózsaszín hajkoronája mindig erős kontrasztban állt érzéketlen arckifejezésével.
Nem zavartatta magát koszos szerelése miatt, csak belekortyolt az italába.
Belegondolt a nem régi múltba. Abba a pillanatba, amikor ott állt Neö kusza utcáinak egyikén katanájával a kezében. Elszántan fújtatott az esőben, s hiába a plasztik felsőrész kapucnija, tincsei mégis vizesen tapadtak az arcába. A tócsákban megtörő neonfények színes auraként vették körbe az előtte heverő testet.
Egy hajtásra nyelte le az innivalóját.
- Még egyet.
Ji Woo légzése már egészen rendeződött, a környéken béke honolt. Csak néhány gyanús alak húzódott meg a távoli asztaloknál, a mocskos időjárás miatt odakint nem lehetett sok mindenkit látni. Hangos szisszenéssel nyílt az ajtó. Egy emberre emlékeztető árny lépett be, egyenesen a pultos felé véve az irányt.
- A bérleti díjért jöttem
Woo szemöldöke összeszaladt, ahogy meglátta az illetőt a neonfényben. Egészen emberszerű volt, az edzett szem mégis könnyen észrevette a hajlatok mellett futó fekete vonalakat. Woo dühtől villogó szemekkel játszott el a gondolattal, ahogy katanája pengéjét befeszíti az illesztések közé és egy egyszerű erőkifejtéssel széttöri a drónt. A robot érzelemmentes szeme Woo felé villant. Miután a pultos kifizette, dolgát végezve, kisétált az ajtón.
- Gyűlölöm ezeket az emberutánzatokat. Mennyien élnek nyomorban, mégis a gazdagok kényeztetésére és a tudomány címszava alatt elveszik az összes munkát – Woo remegő ujjai között majdnem összetörött a pohár.
- Ez van
Úgy tűnt, neki már mindegy. A nagyvállalatok pultja mögött már úgyis drónok állnak, idő kérdése, hogy ő mikor veszíti el a kocsmáját vagy váltja fel egy egyszerű testbe gyömöszölt kábelrengeteg.
Woo alig pár perce heverte ki a belsejében fellángoló ellenszenvet és adrenalint, amit akkor érzett, mikor aeromotorjára pattant, hogy a Hyeon102 után eredjen. Az öntudatra éledt drón mindenkire veszélyt jelenthetett a környezetében. És ez volt Ji Woo munkája. Elkapni és megsemmisíteni ezeket a veszélyes egyedeket. Ő volt az első számú végrehajtó, a legjobb. A szerencséje pedig az volt, hogy nem érzett semmit, amikor átvágta az áramköröket, és gépolaj spriccelt mindenfelé.
A neonfények megnyugtatóan vibráltak. Woo még frissen fel tudta idézni a jelenetet, amikor Hyeon102 zsákutcába került. Csak az eső tört oda utat magának, eláztatta Woot és a drón kerek arcát is. Akkor a sötétben egész emberinek tűnt.
- Itt áll meg a törzsfejlődésed, babám! – kiáltott rá Woo Hyeon102-re.
- Én... én csak meg akartam nézni a várost!A drón kiáltása kétségbeesetten szelte á az esőfüggönyt. Vizes egyenruhája a testére tapadt, felfedve a pontos megmunkálását és az illesztések nyomát is. Hosszú, fekete tincseit meg sem próbálta kisöpörni az arcából. Woo elméje üres maradt, gondolatok nélkül végezte a munkáját.

6/18/2017

Széljegyzet voltam a Margón

A napom a lelkem visszagyömöszölésével kezdtem, hogy a testemben legyen teljesen, ne lógjon ki félig belőlem és teljesen magamnál legyek. Utána kérésre, vagy kérés nélkül saját erőm felhasználva próbáltam összeragasztani valaki más szívét celluxszal. Egy olyan szívet, amit hasonlóan a többihez, csak az idő gyógyíthat meg igazán, én mégis magamra vállaltam a feladatot, hogy így vagy úgy, de egybe tartom. Pedig a pulzálása csak egyre jobban szaggatta a szalagokat és egyre jobban távolodtak el a darabkái. Lehetetlen küldetés.
Spontaneitásom csúcsaként mentem, mert kellettem, mert sokan nem jöttek el. Szóval mellékesen, de ott voltam a Margón.

Ott álltam, az eső nem ért, és a történelem, eszmény összegabalyodott a jelennel, körbevéve engem, kiszakítva az időből. Hagytam hadd bomoljon és ragadjon magával a zápor érzése, valóra váltva egy régi álmom egyszerű részletét.

5/28/2017

Felvételi a művkarra


Igaz, hogy már vagy egy év is eltelt azóta, de úgy gondoltam írok erről egy posztot, hiszen éppen aktuális. Nem rég láttam a felvételizőket az egyetemen, idegesen toporogtak, tapintható volt a feszültség. Ez felelevenítette a régi emlékeimet.

Az ember lánya (de fia is) sokat idegeskedik a jövője miatt, és ez a stressz-szint különböző tényezőktől függően növekedhet. Ha biztos vagy a dolgodban, határozott célod van és áll mögötted tudás, szorgalom stabil lelki és anyagi támogatás, akkor nem lehet gond.
Na már most én azt se tudtam, hogy ha sikerül bekerülnöm egy művészeti egyetemre, akkor mit fogok ezzel a tudással kezdeni, nem is beszélve arról, hogy nem vagyok egy versenyzős típus. Másokkal összemérni a tehetségem és tudásom mindig akkora stresszt jelentett számomra, hogy már a legelején belebuktam az egészbe. A tudat pedig, hogy olyan emberekkel kell majd versenyeznem, akik évek óta tanulnak rajzolni és még talán tehetségesebbek is nálam... hát nem enyhített a szorongásomon. Lehet pont ez volt a mázlim, az esélytelenek nyugalmával indultam. 

Két egyetem felvételijén vettem részt, az MKE (Magyar Képzőművészeti Egyetem)-n és a KERRMK (Kaposvári Egyetem Rippl-Rónak Művészeti Kar)-n. Az előbbi három, az utóbbi két fordulóból állt.

Mind a kettő mappanézéssel kezdett, ami semmi idegeskedésből vagy külön erőfeszítésből nem áll. Egyszerűen csak össze kell válogatni x mennyiségű alkotást, tanulmányrajzokat illetve saját fantáziánk szüleményeit. Néhány helyen azt is meghatározzák, hogy miből mennyi kell, minimum hány akt legyen vagy csendélet, mennyi alkotás legyen színes. Ezeket a munkákat ajánlott bepaszpartuzni, hogy egységes képet nyújtsanak. (Fotókartonnal  bekeretezni a munkákat - ez egyébként egy rettentő idegőrlő feladat.)
- Az első fordulón mind a két helyen továbbjutottam.

A második forduló is hasonló volt, ami abból állt, hogy helyben kellett alkotni. 
Az MKE gyakorlati része 5 napig tartott, első két nap portrét, a következő kettőn aktot, végül pedig egy kreatív feladatot kaptunk. Borzalmas volt a szinte nulla tudásommal mások készülő mesterműveit látnom. Főleg, hogy a két portrém teljesen eltérő stílusú lett, pedig két egymást követő nap rajzoltam őket, mégis mintha más ember rajzolta volna őket. 
Az utolsó nap feladatául egy szót kaptunk: labirintus. Innentől kezdve bármilyen technikát használhattunk. 
Öt nap - öt rajz, egyet sem kaptam vissza és sajnos tovább sem jutottam az utolsó fordulóba, ahol állítólag sorra került volna egy személyes elbeszélgetés is.

Kaposváron egy napra sűrítették be a felvételit, habár tény, hogy nem is kellett öt rajzot elkészítenünk.
Rettentő stresszes voltam a fent már leírt okok miatt, ráadásul nem akartam ide jönni, erre az egyetemre. De ez nem volt elég ok, hogy megszégyenítsem magam és direkt elrontsam a felvételit. Nem is direkt rontottam el. :D
Az első feladat, egész alakos rajz még egész jól ment. Habár stresszes volt, hogy akár jobbra, akár balra néztem, láttam mások hogyan haladnak és milyen szépen rajzolnak. Utána visszanéztem a saját "alkotásomra", ami kompozícióilag elcsúszott, aránytalan lett és közel sem lett olyan szépen plasztikusan kidolgozott, mint lehetett volna. 
Ám a legrosszabb rész még csak ezután jött. Egy kis pihenő után az egyik tanár néhány geometriai formára többféle színes kendőt pakolt, amit valamilyen színes technikával kellett ábrázolnunk. Először az akrilfestékre gondoltam, mivel az utóbbi napokban azzal gyakoroltam. Aztán amint előpakoltam a felszerelésem, akkor vettem észre, hogy a fehér tubusom az utolsó cseppig kifogyott és a bontatlan flakont otthon felejtettem. Az instant szívinfarktus után egy mély sóhajjal vettem elő régi legkedveltebb technikám, a vízfestéket. Egy időben minden nap használtam, így reméltem, hogy a semmiből hirtelen újra menni fog.
Nem ment.
Az egész lapot gusztustalan módon áztattam el, még csak távolról sem hasonlított arra, ami előttem modellként terpeszkedett. Így hát magamba zuhantam, elkezdtem utálni mindent, a hátralévő időt pedig némán magam elé bámulással töltöttem. A helyzet később sem lett rózsásabb, amikor középre kellett volna betenni a munkáinkat, s az enyémről azt feltételezte valaki, hogy egy félkész vázlat. Habár szégyelltem is magam rettentően.

Egy laza levezetőként jött a személyes elbeszélgetés.  Én itt már leírtam magam, kisírtam a két szemem szégyenemben. A reményem is teljesen elveszett, hiszen a levél szerint, amit kaptunk, nem hátrány a művészettörténet ismerete. A legtöbb felvételiző szeme előtt lepergett az élete, majd a komplett művtöri tananyag. Aztán megint az élete.
Rettegtem, hogy mit fognak kérdezni, évszámokat, művészeket, szakkifejezéseket. Amiket tudtam magamban mantráztam. 
Végül olyan kérdéseket kaptunk, hogy ki a kedvenc festőnk és miért, illetve szoktunk e kiállításokra járni és hol voltunk legutóbb. Ez minimális előképzettség nélkül is könnyen teljesíthető. 

Ez hát a története annak a két felvételinek, amin részt vettem, s most, egy évvel később élvezettel figyeltem a felvételiző tömeget az aulában, ahogy mindenki előtt lepergett az élete -aztán a művtöri, és megint az élete (csakúgy mint anno nekem). 

Nektek hogy zajlott a felvételi? 

5/22/2017

Dráma a vonaton - szülő és gyerek kapcsolata


A napokban volt egy kínos vonatozásom hazafelé. A legtöbbször a belvárosban ittas alakokkal találkozunk, akik leginkább idegesítőek, ijesztőek, esetleg néhányunknak viccesek. Én viszont egy kisebb családdal futottam össze. Anyuka jött babakocsival, benne totyogós kislánnyal és 12 éves fiával. Macerás volt helyet foglalniuk a babakocsi miatt, amiből előbb az anya kivette a kislányt, majd nagy nehezen "összehajtogatta" a járművet, közben a kissrác le akart ülni. Persze itt már indult a vita, amiért nem segít az anyjának és nem őt helyezi előtérbe, hiszen mennyi gondja van már így is.

Kellemetlen volt a helyzet, mivel ott ültem mellettük, ráadásul a vonat szinte tele volt és mindenki kényelmesen hallgathatta a konfliktusukat. Nem tudtam honnan jönnek, hova mennek, nem ismertem az életüket, de éppen eleget megtudtam a beszélgetésükből. Borzalmasan éreztem magam, hogy ennek tanúja kell legyek (mivel a fülhallgatóm otthon hagytam). A legrosszabb része az volt mégis, hogy mind a kettejükkel együtt tudtam érezni, a fiúval és az anyával is.ű

Nem lehet egyszerű szülőként egyszerre két fiatal gyerekre odafigyelni, terelgetni őket, főleg ha nem kapsz segítséget. Ott volt az oldalán egy éppen járni tudó kislány, akire mindig figyelni kell, gondot fordítani rá. 
Közben meg terelgetni akar egy serdülő fiút is, aki éppen a legrosszabb korban van. Nem mindegy hogyan teljesít az iskolában, milyen társaságba kerül és milyen irányba befolyásolják. Hiszen, hogyha rossz ember lesz belőle, vagy nem lesz olyan sikeres az életben, mint ahogy azt az anyja szerette volna, akkor azt a saját hibájának fogja betudni.

Másfelől én is voltam 12 éves, már megéltem azt a kort, amit ez a fiú éppen szenved. Tudom milyen, amikor élnéd az életed, vannak vágyaid és éppen kezded felfogni az életet, magadat, ám mindeközben ott csüngnek a nyakadon és egy pillanat nyugtot sem hagynak neked. 
Szülőként és gyerekként is meg kell tanulni kezelni a másikat. Teljesen normális, hogy tiniként szeretnénk kicsit önállóbbak lenni, elszakadni a szülőktől, akik eközben csak jót szeretnének nekünk, habár gyakran rossz módszereket választanak meg. A számonkérés és faggatózás sosem vezet jóra, a gyerek csak jobban bezárkózik, ha csak azt érzi, nincsen magánélete és mindent erőszakkal akarnak kihúzni belőle és irányítani akarják.

A kistini ilyenkor azt hiszi, hogy övé a világ és már felnőtt, majd ő tudja, mi kell neki és hogyan kell. Neki már nincs szüksége a szüleire.

Eközben a szülő tudja, hogy a gyereke még kicsi és noha elkezdett felnőni, kötelességének érzi befolyásolni őt, a szerinte jó irányba terelni őt. Csak a nagy igyekezetben elfelejti, hogy ezzel talán pont annyit árt, amennyit segíteni próbál.
Persze minden anya és apa szeretné, hogy a sarja okos legyen és tehetséges, hogy minél többre vihesse az életében. Szigorúan a gyerek érdekében. Ám a kényszer és a fenyítés nem mindenkinél válhat be. Tudjuk mindannyian, hogy a tiltott gyümölcs mindig édesebb, így ha valakit tiltunk, akkor csak annál jobban akarni fogja és ez szinte mindenre érvényes. 
Nem beszélve arról, hogy idővel az értelmes ember belátja, hogy a tanulás a saját javát szolgálja. Hiába mondja el ezt neki a tanár, a szülő, esetleg a testvér, csak butaságnak fogja tartani, amíg saját magától rá nem ébred erre.

Egy szó mint száz, nehéz vonatút volt. Az anya fáradt lehetett, ingerült, pedig csak jót akart, ám eközben nem vette észre, hogy nyilvánosan szégyeníti meg a gyerekét, aki élete egyik legnehezebb időszakában van.

Ti mit gondoltok erről?

9/20/2016

Sors vagy szerencse, mindegy

Boticelli - Primavera

Sziasztok!

Egyre jobban belerázódom az egyetemista, kolis életbe. Lassan az órákat is kezdem megszokni, s hiába vagyok művészeti karon, van egy-két órám, ami egy egyenes út az agyhúgykőhöz.
Viszont a Művészettörténet és a Műelemzés órákat már nagyon vártam. Csak hát kiderült, hogy az érdekes órákon meg rossz a tanár. Keddenként a művtöri négy órányi tömény unalom és szenvedés. A műelemzés sem lehet hát más, mivel ugyanaz a nő tartja mind a két órát. Nem mintha eddig túl sok mindent csináltunk volna. A lényeg igazából annyi, hogy az első órán egy listáról kellett választanunk egy alkotást. Volt ott minden, Michelangelo, Arcimboldo, Boticelli és még sokan mások. Először kétségbe estem, hogy gyér művészeti ismeretem miatt, nem fogok felismerni egyet sem. Végül megakadt a szemem Boticelli nevén és a címen: Tavasz. Rettentően megörültem neki, hiszen nem csak hogy ismerem a képet és tetszik is, még élőben is láttam! Évekkel ezelőtt látogattuk meg a családommal az Uffizit, ahol volt szerencsém megcsodálni ezt a festményt. Így hát egyértelmű volt a választásom. Most már csak minimum 4000 karakteres dolgozatot kell írnom belőle és készítenem egy prezentációt. Laza galopp.
Igaz még bőven van időm rá, attól függetlenül kivételesen nem akarom a végére hagyni a munkát. Már gondolkozom rajta, hogy hogyan lehetne összegyűjteni az információkat és összeállítani egy elemzést (habár gondolom és nagyon remélem, hogy fogunk valamit tanulni is a Műelemzés órán, ami majd segít ebben).

Tegnap elmentem az egyik szobatársammal nézelődni. Benéztünk egy boltba, ami turkáló néven hirdette magát, ám odabent rá kellett jönnünk, hogy ez nem egy Háda. Kevés és béna ruha volt bent, viszont találtunk rengeteg szép kacatot, csecsebecsét és porfogót. Na meg egy hatalmas kosárnyi könyvet. Egyértelműen belevetettem magam a keresgélésbe, hátha találok valami kincset. Az antik könyvek iránti rajongásom továbbra sem apadt le. Sajnos a legrégebbi könyv amit találtam 1895-ös volt, viszont találtam helyette mást.
A könyvkupac alján valahol felfigyeltem egy regényre. Az írója Láng György, a címe pedig Primavera. Úgy van! Egy könyv Boticelli életéről, a koráról és a műveiről! Nagyobb szerencsém nem is lehetne! Egyértelműen megvettem (két másik könyv társaságában) és azóta lelkesen olvasom az előző kötetet, hogy minél hamarabb belekezdhessek a következőbe, a Primaverába.


9/13/2016

A kollégiumról

Sz'asztok!

A mai bejegyzésben a kollégiumról fogok mesélni, mivel bizonyára sokan elképzelni sem tudjátok milyen lehet. Én nekem sem volt halvány lila gőzöm sem erről az egész dologról, de már örülök, hogy itt vagyok.

Jelentkezés

Először is a Neptunon keresztül kell jelentkezni a kollégiumba, itt figyelembe veszik a távolságot, a családod anyagi állapotát, hogy ki mennyit keres, mennyien éltek egy háztartásban, van e esetleg bármi rendellenesség, pl. halott vagy elvált szülők.
Sokakat visszautasítanak első körben, viszont lehet fellebbezni. Sokszor ez is sikerrel jár, úgyhogy ne keseredjetek el! Hiszen néha a másod vagy harmadévesek inkább albérletbe költöznek, esetleg feladják az adott egyetemet. Bármi lehetséges.

A szobák

Sokakat aggaszthat a személyes tér hiánya. Ez nem csoda, általában ketten vagy hárman laktok egy aprócska szobában. Ez főleg nehéz lehet az egykéknek (mint nekem), akik tényleg hozzá vannak
szokva az egyedülléthez és testvér híján nem gyakorolták sokat az osztozkodás képességét. Nem is beszélve a folyosók végén lévő vizesblokkokról, ahol bárkivel bármikor összefuthattok.

Első ránézésre bármelyik régebbi építésű szoba lepukkantnak tűnhet. Koszos falak, rozoga polcok, koszos hűtő és asztal... De nem kell kétségbe esni! A legtöbb helyen megengedik az újításokat. Hogyha kifesteni nem is akartok, de átrendezhetitek a bútorokat. Ha pedig idővel belakjátok a szobát, legalább lesz olyan otthonos, mintha még mindig a régi szülőházadban lennél. Kis idő és tényleg máris akkora kupi lesz ott, mint a régi szobádban.

Eleinte nagyon aggódtam, hogy hogyan fogom bírni, hogy mindig van körülöttem valakit. Azt hittem hiányozni fog a magány, mivel otthon sohasem igényeltem mások társaságát, nem voltam olyan szocializálódós emberke. Most viszont azt vettem észre, hogy amint egyedül maradok, már hiányoznak az emberek. Nem mentem haza az első hétvégén, egyik szobatársam viszont igen, a másik pedig a barátjánál aludt. Magányosan maradtam a szobában, aminek örülnöm kellett volna, hiszen lett volna egy kis időm magamra. Elég vacak volt.

A vizesblokkok

Az új kollégiumokban (ezekből egyre több lesz) két ágyas szobák vannak és saját vizesblokkok vannak a szobákhoz.
Jogosan félhettek a kolis mosdóktól, hogyha visszagondoltok a gimisekre. Minden szünetben sor... Na már most a kollégiumban mindenki össze-vissza megy órákra, többször még az azonos szakra járóknak is eltérnek az órák időpontjai. A szokások is mások. Itt nincs meg az a 10 perces szünet, mint középiskolában, amikor mindenkinek csak ennyi jut arra, hogy elintézze az ügyes-bajos dolgait. Tehát elég kevés az esélye, hogy összefuss valakivel a vizesblokkoknál. Nálunk ráadásul egy emeleten két vizesblokk is van, a folyosó két végén egy-egy.


Társaság

Hogyha mégis egyedül maradsz a szobádban, akkor sem kell elkeseredni. A kollégisták mindig sokkal bennfentesebbek a bejárókkal szemben, hiszen mi egy közösséget alkotunk. Bármikor írhatunk a koli facebook csoportjába, ahol kérdezhetünk és rögtön segítenek. Kölcsönkérhetünk bármit, a maradék kaját is felajánlhatjuk másoknak.
Nálunk és bizonyára a legtöbb helyen is megvan a társasági élet központja. A dohányzó és a társalgó. Ebben a koliban például a társalgóban lehet pingpongozni, biliárdozni, dartsozni és még egy játékgép is van. Ha nincs kivel lemenned, ott is ismerkedhetsz. A legtöbben nyitottak. Ne felejtsd el, hogy ez már nem a gimnázium! Nincsenek meg kifejezetten azok a stabil klikkek, vagy azok a 20-30 fős csoportok, osztályok akiknek állandóan összetömörítve kell lenniük. Hogyha a gólyatáborban nem ismerkedtél meg senkivel, illetve nem alakítottál ki szorosabb kapcsolatokat, akkor ezt év közben még mindig megteheted.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak a kollégiumról? Van néhány kérdésetek? Szívesen válaszolok.


9/07/2016

Ősz



Csak rád nézek, s nocsak mit látok
Szemeidben könnyfátyol takarja a világot.
Pedig az ősz olyan pompázatos
Színek kavalkádja borítja a távolt.
Nézz csak körbe s figyelj meg mindent,
Mindent, mi oly színes, mégis kietlen!
Ennyi szépnek vidámnak kéne lennie,
Mégis borús, mintha sírni készülne.
Haldoklik a táj, hervadnak a virágok,
Utolsó lélegzetük veszik mind az álmok. 

9/02/2016

Az egyetemi gólyatáborról

Háj!



Az egész hétfői két órás utat Kaposvárra gyomorgörccsel vészeltem végig. Olyan sok dolog miatt kellett izgulnom. Milyen lesz a kolesz, a szobatársak, a programok. 

Nos hát egyből a kolesz szoba elég lepukkant, undi stb., de néhány személyes tárggyal rögtön otthonosabbá vált. Egy otthoni ágytakaró és máris jobb. :)



Első nap
A megérkezésemkor rögtön egy pasibanda fogadott a szobámban azzal a szöveggel, hogy ők a szobaszervíz és mondjam mit kérek inni. Hát hozzám a legközelebb a sör áll, leginkább azért mert jót tesz a gyomornak, de sajnos az még nem volt náluk. Kicsit berendezkedtem, kipakoltam, majd idővel megérkezett a két szobatársam is. Mind a hárman ugyanazon a szakon vagyunk szerencsére.
Még ők is pakolásztak, beszélgettünk kicsit, aztán mivel hívtak, lementünk az udvarra. Ott már voltak páran, állandóan gyarapodott a résztvevők sora. Masszív ivászat és dohányzás folyt ott, sok-sok órán keresztül. Személy szerint én ezt a részt rettentően untam. Aztán végre eljött az a pillanat, amikor megindultunk az első program felé. Kaptunk már beiratkozásnál egy borítékot, amit az első programnál az egyetem auálájában nyithattunk ki, Mindegyikben egy-egy állatnév volt, amiket utánozni kellett, ezzel megtalálva a saját csapatunkat. Négy csoport volt, színek és állatok szerint szétbontva. Én a sárga gorillák közé kerültem. 

Első körben ordibálni kellett és ez az egész gólyatábort végigkísérte. Legtöbben a csapatok színeit hallhattuk kántálva (,,SÁRGA, SÁRGA, SÁRGA") de előfordult a karunk hangoztatása is (,,EZ A MŰV KAR, EZ A MŰV KAR, EZ A MŰV KAR").
A csoportokba sorolás után mindegyik elvonult a fészkébe. Ezek azok a helyek voltak, amik a koliban mindegyik emeleten voltak. Van bennük kanapé, fotel, tv, szekrény... Habár még így is elég lepukkant. Mindenki bemutatkozott a csoportjának.
Első feladatként el kellett készítenünk a csoportunk zászlóját és indulóját. Erre elég büszkék voltunk, hiszen egész héten mindenkinek a mi dalunk ment a fejében. Nem csak egyikünkkel történt meg, hogy a szobatársai a mi indulónkat dúdolták. (Általában senki sem került egy csapatba a szobatársaival).
Az esti programokra nem mentem, mivel nem éreztem túl jól magam. De olyan feladatok voltak, hogy a srácok derekára kötöttek egy szőlőt úgy a közepük tájékán lógott le és onnan kellett leenni. 

,,Mikor beköltöztél a koliba, de nincsenek barátaid."
Második nap
A reggel könnyebb volt, mint az előző nap. Kajálás után már mentünk is Bőszénfára, egy közeli faluba. Elég hangulatos kis hely volt. Ott megjelent a KE összes kara, még a tanároknak is volt saját csoportja a játékok idejére. Különböző, vicces feladatokat kaptunk. Legtöbbször időre kellett teljesíteni. Volt halászat puszta kézzel, szumó birkózás ruhában, lovaglás, céllövészet, kenuzás.
Egész nap ott voltunk, enni is ott kaptunk. Este ment a buli, hangos zene néhányan még táncoltak is. Én megvártam az eredményhirdetést, ahol a mi csapatunk utolsó előttiként (11.) végzett. Habár attól függetlenül, hogy a szórakozásért mentünk, biztosra vettük, hogy bunda volt a dologban. De mindegy is.
Egyébként nem volt semmi fényszennyezés. Olyan gyönyörű volt ott az ég, hogy nem csak a
tengernyi csillagot, de még a tejutat is láttuk.

Harmadik nap
Ez a nap volt a kocsmatúráé, délután pedig a strandolásé. 
Reggel kivonultunk Kaposvár főterére és onnan ordibáltunk, boldogítottuk a környéket. Minden csapat hozta a zászlóját és énekelte az indulót, ha éppen nem hangosan kántált. A feladatokra úgy osztottak be minket, hogy ne legyen torlódás. Hát nem is lett.
Egyébként erről van egy videó, amit meg is tudtok nézni itt.
A feladatok között a legtöbb az ivásról szólt, ami egyáltalán nem meglepő. :) Viszont volt olyan program is, ahol a színvezetőnknek kellett áthúzni rajtunk, illetve az összes ruhánkon egy madzagot. Ami hát egyszerűbb volt úgy, hogyha kevesebb ruha volt rajtad. Nem egy olyan lány volt, aki bugyira vetkőzött és nem egy olyan fiú, aki pedig tökbe. 

A délutáni fürdőzés elég vacak volt, mivel én nem mehettem vízbe. Igazából halálra untam magam, ha éppen nem olvastam. Ezentúl a homokos focipályán volt pörgős feladat, ami elég durva volt. Tizenöt forgás egy rúddal a homlokunkon elég szédítő élmény volt. Ráadásul ez is időre ment csapatonként.

Negyedik nap
A negyedik napon lazítottunk. Csak egy műsort kellett összetenni az estére, leadni az állatos szelfiket, a minél többféle sörösüveget, a kupakokat és a csapatunk kreatív csoportképét (aminek a kedvéért egyébként levetkőztünk, az első sorban ülő fiúk pedig zoknit húztak a cerkájukra.). 
Este tízkor az aulában adott elő az összes csapat. Erről sajnos mesélni nem tudok, mivel a szavak nem igazán adnák vissza az eredeti élményt. De nagyon jól éreztük magunkat és még a vezetők is készültek nekünk műsorral. Eredményhirdetés is volt, másodikok lettünk. ám az összes helyezés ugyanazt kapta. Egy üveg rozé és egy üveg bacardi. Személy szerint a mi csapatunk visszavonult a fészekbe és hasonlóan az első naphoz, újra mindenki beszélt. Körbeadtuk a bacardit, mindenki elmondta az érzéseit a gólyatáborral kapcsolatban, aztán kortyolt a bacardiból, körbejárt az üveg. Igazán megható este volt. 

Ötödik nap
Itt már csak az évnyitó volt vissza. Kimentünk a kampuszra és végigültük a másfél órás unalmas "műsort". Volt néhány beszéd és mint a gimis évnyitókon, a felsőbb évesek összedobtak egy kis előadást. Lényegében szavaltak és énekeltek. Kezet fogtunk a dékánnal aztán felsoroltak ötezer nevet, akik valamiért valamilyen díjat és/vagy oklevelet kaptak. Utána már mehettünk is haza. 
Nehezítésként nekem másnap lagizra kell mennem, utána pedig szinte rögtön vissza.


8/28/2016

Készülődés a koleszba/gólyatáborba

Hali!


Vasárnap van, holnap pedig hétfő (29.), vagyis gólyatábor. Reggel már szomorúan ébredtem, azóta pedig állandóan idegeskedem. Nagyon rettegek ettől az öt naptól, hiszen rettentő sokféleképpen elsülhet. Már rettentő sok verziót lefuttattam az agyamban, hogy hogyan is fog ez kinézni. Milyen lesz a szoba, milyenek lesznek a szobatársaim... Próbáltam nézelődni a facebookon, de alig találtam olyat, akiről tudni, hogy megkapta a kolesz szobát és ugyanarra a szakra fogunk járni. Elég elkeserítő, hogy emlékszem néhány arcra a felvételiről, de senki sem dereng, aki szimpatikus lett volna. Talán pont azért, mert az egy ütős versenyhelyzet volt, ami rettentő pocsékul sikerült számomra (mégis felvettek államilag támogatottra) és mindenkiben csak az arroganciát láttam. Remélem ez most változni fog. 
Na meg az is aggaszt, hogy az első benyomás nagyon fontos, s mivel rágörcsölök erre a témára, biztos totál el fogom rontani. De nem! Pozitívnak kell maradni! Nem csak nekem, mindenkinek! Nektek is! 
Habár nem tudom hogyan fogok kibírni 5 napot számítógép nélkül. Elcsúsztunk a laptopom megrendelésével és csak a jövőhéten fog megjönni. Szóval a telefonomról kell majd mindent intéznem. Remélem onnan is menni fog legalább egy rövid beszámoló írása a gólyatáborról. 

Egyébként már elpakoltam a nagy bőröndbe  a fontosabb dolgokat. Felsorolok néhány dolgot, amit ilyenkor mindenképp vinni kell magunkkal, hátha nektek is hasznotokra lesz ez a kis lista. Először a legjobb, hogyha végigveszitek magatokban a napi rutinotokat, hogy mikor mit csináltok és mivel. 
(Van néhány egész egyedi cuccom, de azt majd akkor szeretném kitenni, ha lesz időm fotózgatni és feltöltögetni a képeket egy Back to School HAUL-ra)

Tisztasági csomag:

  • fogkefe
  • fogkrém
  • tusfürdő
  • sampon
  • fésű
  • szappan
  • törülköző
  • egyéb pipere (smink, testápoló, vagy ami nektek kell)
  • esetleges gyógyszerek

Ruhák:

  • póló (min. 4)
  • fehérnemű (bugyi, fekete és fehér pántos, pántnélküli melltartó, zokni, illetve harisnya)
  • nadrág (rövid és hosszú, farmer és sportos)
  • ünneplő ruha (nekem kell az évnyitóra)
  • papucs
  • cipők (sportos és szép)
  • fürdőruha (nekem lehet ez is kell)

Egyéb csecsék:

  • toll
  • papír
  • beiratkozáshoz szükséges papírok és iratok
  • telefon
  • laptop
  • töltő
  • flakon
  • könyv
  • pótkönyv
  • vízforraló
  • teafilter

8/27/2016

Fatális tévedés

Este a suli legnagyobb fényességében pompázott, ahogy lampionokkal és virágokkal volt feldíszítve. Ahogy kissé riadtan a pompás alkalomtól Máté felé araszoltam, éreztem a csupasz hátamon kísérőm tekintetét, hiszen a sötétkék felsőm a hátamnál mélyen ki volt vágva. Alig hallottam valamit a tornateremből kiszűrődő zenétől, de ez perpillanat nem is zavart. Kissé csupasznak éreztem magam ilyen ruhában és a bömbölő muzsika úgy hatott rám, mintha valami plusz, mindent elfedő palástot vettem volna fel.
- Akarsz táncolni? - kérdezte Máté, majd a karját nyújtotta felém. Én köpni-nyelni nem tudtam, így egyetlen reakció ként - leszámítva a remegő ajkaimat és kezeimet - elfogadtam a felém nyújtott kart és beálltunk a táncoló sokaságba. Láttam a fesztelenül táncoló Vikit és Dávidot, akik eléggé lazán ropták egymás mellett, ami nem csoda, hisz már mióta együtt vannak. Tovább fürkésztem a tömeget, addig sem kellett Máté miatt görcsölnöm, és észrevettem a sarokban Katit is. Gyönyörű volt, főleg, hogy eme alkalomra még a szemüvegéről is hajlandó volt lemondani a kontaktlencse javára. Éppen Alex próbálta becsalogatni őt a tánctérre. Rögtön a közelükben ott volt Mónika is, aki a sok száz rajongója közül végre kiválasztott egyet, akivel hajlandó volt mutatkozni. Még elkaptam, ahogy halványan mosolyog, de észrevette, hogy figyelem, így gyorsan visszaváltoztatta arcát a megszokott szigorúra. Ez eszembe juttatta a mai napot, ahogy az utolsó felkérések is megérkeztek az év végi sulibulival kapcsolatban. Máté, az iskola fénye, a kosárlabda csapat sztárja, s nem mellesleg az én életem nagy szerelme is ma kért meg engem, hogy menjek el vele a buliba. Akkor éreztem a hátamon a rivális lányok pillantását, akiknek szinte harsogtak a gondolatai, hogy leütnek engem és elvonszolnak az északi sarkkörre, aztán ott is hagynak... Na amikor meg igent mondtam... De nekem egy előnyöm volt ezekkel a lányokkal szemben: ismerem Mátét már gyerekkorunk óta, s volt alkalmam elég sokszor találkozni vele, hála annak, hogy a családjaink jóban vannak. Igazából szembe szomszédok vagyunk.
Így, hogy már mindenkit megtaláltam kénytelen volta Mátéra figyelni, de egy kész kínszenvedés volt magam előtt látni a fiút, ahogy rám nézett azokkal a szép zöld szemeivel és én nem simulhattam hozzá és csókolhattam meg, mert az erkölcs meg az idegeim nem engedték. Na meg a józan paraszti eszem.
Egy idő után Máté keze kissé lágyabban fogta a derekam, s én is annyira belefeledkeztem a zenébe, hogy az agyam kikapcsolt, a testem öntudatlanul reagált a szituációra, a fejem a srác mellkasára hajtottam. Lassan lenyugodott az egyenetlenül kalimpáló szívem, kezdtem tökéletesnek érezni az életemet. Sőt! Ki is mertem volna mondani abban a szent pillanatban, hogy igen, most minden tökéletes! Hiszen mindjárt itt az év vége, meg vagyok elégedve a jegyeimmel, vannak barátaim, jó barátaim. És most itt van Máté, vele táncolok, s mintha minden eltűnt volna körülöttünk. Talán még esélyem is volt nála... Így talán már nem is kell mondanom, hogy mennyire örültem, amikor Máté felajánlotta, hogy sétáljunk egyet az udvaron. Reménykedtem, hogy nem a kosárpályára akar kimenni. Nem kellett csalódnom.
Úgy éreztem mindjárt összeesem az izgalomtól, ezért gyorsan nekidőltem az egyik fa törzsének, hogy legalább ennyi tartson meg. Máté megállt velem szemben és rám emelte a döglesztően zöld szemeit, amik még a kinti sötétben is csillogtak. A térdem enyhén megroggyant, de szerintem jól sikerült titkolnom.
- Mondhatok valamit? - kérdezte Máté a férfias hangján, ahogy ott állt velem szemben. Nekem az éppen lenyugodott szívem ismét meglódult és vad futamba kezdett a vérem az ereimben. Már-már elkezdtem attól félni, hogy a fülemben doboló vértől nem fogom hallani, amit mondani akar, aztán állhatnék itt, mint valami hülye, hogy "Bocsi, mit mondtál?"
- Persze. - mondtam, de még magam sem voltam biztos abban, hogy nem csak tátogtam-e.
- Tudod mit? Inkább mutatom. Csukd be a szemed! - mondta Máté, én meg habár kicsit rettegve, de lehunytam a szemeim. Pár pillanatra megfordult a fejemben, hogy most faképnél hagy én meg állhatok itt rá várva, de ezt az elméletet gyorsan elvetettem. Máté nem ilyen. De ez is pár másodperc alatt fordul meg az elmémben, hiszen nem sokkal ez után az agyam teljesen elborult, össze-vissza zakatolt, nem is beszélve az egyre jobban felpezsdülő véremről, hiszen megtörtént, az amiről eddig csak álmodni mertem. Máté megcsókolt! Ajkai az enyémet érintették, s ez elég volt ahhoz, hogy a lábam elkocsonyásodjon. A vállába kapaszkodtam, de sajnos a pillanat nem tartott sokáig mert még a vadul bömbölő szívverésemen keresztül is hallottam, ahogy az iskola kapujából kiabálnak.
- Máté! Gyere már! Hé! - hallottam, és gondolom álmaim pasija fülébe is eljutott, mivel elengedett és rám nézett. Szemei huncutul csillogtak, ahogy szája is mosolygott. én pedig reagálni sem tudtam.
- Mindjárt jövök. - mondta, majd elrohant a haverjai után.

Én pár pillanatig álltam ott és igyekeztem feldolgozni az eseményeket, de elrohant előttem egy fekete macska, egyenesen a hátsó kapu felé, ahol az iskolatejet szállító autó szokott begördülni az udvarra. Mivel én eléggé oda vagyok a macskákért, szinte ésszerűnek és automatikusnak tűnt, hogy ciccegve utána rohantam. De ahogy kiértem a járdára, a macska eltűnt. Biztos bemászott valamelyik kerítésen. - gondoltam magamban. Viszont ezzel a felfedezéssel eljutottak a tudatomig az igazi gondolatok, mintha megnyitottak volna egy csapot bennem. Leforgott bennem az egész év. A sok gürizés a jó jegyekért, ahogy már csak Mónika, Viki és Kati tartották bennem a lelket, a legjobb barátnőim. Mert már olyanjaim is vannak. Barátnőim... nekem már ez elég a boldogsághoz, hogy egy minimális szinten örülni tudjak az életnek, a gimnazista éveknek. Eszembe jutottak a nehezen túlélt napok, mikor annyira elhatalmasodott bennem a szerelem Máté iránt, hogy azt hittem helyben elpusztulok. Mónikáék húztak fel a padlóról és pofoztak helyre. Mondjuk mostanában éppen elég vidám vagyok, hogy sikerült jó jegyeket szereznem, s az év végi átlagommal is meg vagyok elégedve. Aztán, hogy most Máté is...
Hirtelen jött boldogságomban széttártam karjaimat, lehunytam a szemem és forogni kezdtem. Élveztem ezt, némiképp kifejezte a boldogságom, hogy mennyire meg vagyok most elégedve az élettel. Menet közben leléptem a járdáról, de hát mit érdekelt ez engem: Az életem tökéletes! Vannak barátaim, van barátom és jó jegyeim! Semmi sem ronthatja el az örömöm!
De az az igazság, hogy tévedtem... A sötétséget, valami hirtelen fény szakította át, de ez nem tudott foglalkoztatni, túl vidám voltam és nemtörődöm.
Valami éles hangot hallottam, és egy lökést. Egy erőteljes lökést. Ezután már végképp sötétbe borult a világ.


Sötétség... Valami vákuum szívja kifelé belőlem a szívemet, az életet. Rángat, toszogat, húz magával és ez rettentő kellemetlen érzés. De ettől függetlenül valami nincs rendben, én pedig csak arra tudok gondolni, hogy bármi is ez és bárki is csinálja, azonnal hagyja abba!

Végül már nem bírom tovább, kinyitom a szemem, hogy rá tudjak szólni arra aki ezt műveli. De a fura érzés ellenére, azonnal megfeledkezem a dühöngésről hiszen elég sokan állnak hátul az iskola hátsó kapujánál. Egy kamion és egy mentős, egy-két rendőrkocsi parkolt le. Mónikáék, még Máté is ott vannak és sírnak. Az egész társaság koncentrikusan egy pont köré gyűlt össze, attól függetlenül, hogy az egyik rendőr próbálja az illetéktelen nézelődőket eloszlatni. Először nem látom mégis mi köré csoportosulnak, így elindulok előre.
- Hé! Viiki, mi történt? - kérdezem, de alig fejezem be a mondatot nekimegyek valaminek, valami láthatatlannak, ami nem enged tovább. Tapogatózni kezdek, s az egész hirtelen olybá tűnik, egy üveg dobozba vagyok bezárva.
Hirtelen odébbáll pár rendőr, hogy a kamionsofőrrel beszélgessenek, így rálátok, hogy mi körül is folyik az a nagy sertepertélés és sírás-rívás. Éreztem még egy-két erős rántást, így először a mentőst veszem észre, aki egy defibrilátorral hadakozik a földön fekvő... Nem lehet! AZ OTT ÉN VAGYOK!!!
Nem hiszem el...- Hé! Mónika, jó vicc volt! - nevetek, de ez eléggé flúgos nevetésnek hangzik, már ha hallja valaki egyáltalán. Ezt is inkább a kétségbeesés váltja ki belőlem.
- Hé! Mónika! Itt vagyok! Ne sírj már, inkább nézz ide! - kezdem el verni a levegőt. Ami már kezd egyértelműbbé válni, hogy nem plexiből raktak elém átlátszó falat.
Észre se veszem, de elkezdek könnyezni, a sós víz patakokban folyik le az arcomon, ahogy újra meg újra friss erőre kapva kezdek ordibálni és az üvegfalat verni.
- Kati! Te biztos látsz! - kiáltom és várom a reakciót. De semmi. Pár másodperces néma csend.
- Máté! Te biztos látsz engem! Mondd meg a többieknek, hogy itt vagyok! Hogy semmi gond, nem kell sírni! - kiáltom egyre erőtlenebbül és elkeseredettebben, főleg, hogy mindenki töretlenül a földön fekvő testet bámulja, aki szakasztott úgy néz ki mint én. Vagyis inkább én voltam.
Bőgve hátat fordítottam mindennek és a hátam a láthatatlan falnak döntöttem, úgy csusszantam le a földre. Mikor újra ki bírtam nyitni a szememet, és láttam a könnyeim fátylán át, egy nőt láttam meg magam előtt, aki úgy nézett vissza rám, mintha biztos lenne abban, hogy lát engem. Dús, göndör, vöröses barna haja volt és egy hivatalos szürke kosztümöt viselt, az arca mégis kedves volt és megértő, egy cseppet sem merev és rideg. Leguggolt elém, velem szemben, úgy szólalt meg,
- Sajnálattal közlöm, hogy te éppen most haltál meg. - mondta, én meg hitetlenkedve néztem rá. Hogy tud ilyenkor mosolyogni?
- De ne izgulj! Nem lesz ez olyan rossz! Sokat fogsz még nevetni! - villantott rám a hölgy egy bűbájos mosolyt. - Én Xathaneal vagyok, örülök, hogy megismerhetlek Eszter! - pár pillanatig hitetlenkedve bámultam rá, majd kirobbantam.
- Még hogy nevetni?! Végre tökéletes lett az életem, erre pedig meghalok! El tudja maga képzelni, hogy ez milyen rossz érzés?! Nézzen oda! Azok ott mind a barátaim, akik sírnak, mert meghaltam! És most nézze meg azt a fekete hajú fiút! Ő meg a barátom, akibe már évek óta szerelmes vagyok és ma este végre összejöttünk! Itt kéne hagynom őket teljesen nyugodtan, hogy sebaj, fogok én még nevetni?! - ordítottam össze-vissza hadonászva, majd gyorsan letöröltem a könnyeimet,  a maszatos kezeimre meredtem, mintha csak csodálkoznék, hogy sírok.
- Nem hiszem el... - motyogtam alig hallhatóan, ahogy tovább fürkésztem a tenyeremet, a vonalakat próbáltam kivenni belőle, próbáltam kitalálni melyik lehet az életvonal...
- Nyugalom. Van a túlvilágon terápiás tanfolyam azoknak, akik nem akarják itt hagyni az életüket -
mondta Xathaneal és a vállamra tette a kezét. - Most pedig gyere, nem maradhatsz itt örökké - a nő az üvegkocka végéhez haladt, ahogy egy kinézetre teljesen átlagos ajtó foglalt helyet. Kinyitotta, és belépett rajta. Én meg tehetetlenül követtem. Lehet, hogy így kell ennek lennie?
Egy fehér szobába léptünk, volt pár kényelmesnek tűnő fotel és egy dohányzóasztal. Egy fehér íróasztal is állt a sarokban, rajta egy apró táblával, azon felirattal: recepció. Az asztal mögött egy szőke lány ült, haja szorosan fel volt tűzve, noha a halántékánál egy-két tincs elszabadult. Vadul rágózott és egy magazint olvasgatott. Mikor beléptünk, gyorsan eltette az újságot, tettetve, hogy tettre készen vár az asztal mögött.
- Jó estét Xathaneal! - mondta a kelleténél kicsit hangosabban, mintha mindenképpen fel akarná magára hívni az előttem ballagó nő figyelmét. Xathaneal kecsesen odalibbent a pulthoz és rákönyökölt, kissé előre is hajolt.
- Nézd, ez a lány most halt meg. Szóval a fogadó szobába mennénk. - mondta egyszerűen, egy pillanatra rám mutatva, de én alig figyeltem. Próbáltam feldolgozni a történteket. Akkor most a mennyben járok? Vagy ez a pokol akarna lenni?
Bávatagon a fotelokra néztem. Egy szőke kislány ült az egyikben, szeme alatt sötét karikák ríttak ki fehér bőréből és eléggé morcosnak tűnt. Éppen egy prospektust olvasgatott, amit gondolom én, a kis asztalkáról emelt el. Gyorsan én is odapillantottam. Egy újjászületésről szóló tájékoztató volt.
- Eszter! - kiáltotta a nő, így én mint aki rosszat tett haptákba vágtam magam majd odasiettem a pulthoz. - Ő itt Amitiel. Ha nem leszel túl antiszociális, akkor sokat fogsz vele találkozni. - mondta Xathaneal, én meg a szőkeségre néztem. Ő rám vigyorgott, én meg üveges tekintettel néztem vissza rá. Teljesen kiment a fejemből, hogy ilyenkor talán az lenne az elfogadott, hogy visszamosolygok. De álljunk csak meg. Mi is az a mosolyogni?
- Szóval akkor az egyes szobát? - kérdezett vissza vadul rágózva Amitiel, majd mikor látta, hogy Xathaneal rábólint, a pultra nézett és a kezét egy tárcsára helyezte. A kis nyíl éppen egy szürke résre mutatott, de Amitiel elforgatta azt az egyesre, végül a tárcsa közepén lévő fekete gombot is benyomta. A recepciós pult mellett álló lifthez hasonlító ajtó felett erre egy egyes szám jelent meg. Xathaneal megköszönte Amitiel "fáradozásait" majd odalépett az ajtóhoz, ami automatikusan kitárult
előtte, belépett rajta én meg jobb ötlet híján követtem őt.
A szoba kicsi volt és unalmas. Össz-vissz három ajtó nyílt belőle, de mindegyik zárva volt.
- Foglalj helyet, addig töltsd ki ezeket. - mondta Xathaneal, majd az egyik polcról leszedett egy vaskos mappát, amiből kettő összetűzött lapot húzott ki. Lerakta a kis fa-dohányzóasztalra, majd bement a legközelebbi ajtón. Én éppen hogy leültem volna az alacsony, fekete bőrfotelra, amikor mérges hangokat hallottam kiszűrődni az ajtón, ahová az imént kísérőm bement. Így le se ültem inkább odamentem a zöld ajtóhoz és leolvastam róla a névtáblát. Rajta hatalmas betűkkel az Isten szó állt, majd alatta kissé apróbbakkal szedve az Ádám. Még a válság közepén is viccesnek tartottam, hogy Isten asszisztensét Ádámnak hívják. Viszont az gyorsan letörte a jókedvem, hogy a veszekedés hangjai továbbra is kiszűrődtek, hacsak tompán is. Akármennyire is füleltem egy szót sem bírtam elkapni. Így inkább megfeledkezve a papírokról tovább somfordáltam a következő ajtóhoz, s már éppen olvastam volna a rajta álló neveket, mikor a másik nyílászáró nagy hévvel kitárult. Xathaneal lépett ki rajta kissé esetlenül, félő, hogy kiszakad az ajtó a helyéről.
- Ah, Eszter! Remélem még nem kezdtél bele a lapok kitöltögetésébe! - mondta, ahogy rám nézett és próbálta magát összeszedni. Én csak némán megráztam a fejem, mire a nő felnevetett.
- Nem vagy valami bőbeszédű, tudod-e? - kérdezte már kissé vidámabb hangon. Ekkor elővette a háta mögött összefogott kezeit, amiben megint csak egy köteg papírlap bujkált.
- Ülj csak le - mondta, ahogy az iménti fotelek felé tessékelt. - Jaj, ezt elveszem. - mondta majd óvatosan elhúzta az asztalról az előbb elém rakott papírokat, mintha attól félne, hogy rájuk vetem magam és nem vagyok hajlandó visszaadni a kérdőíveket. Mert nekem ilyen távolról annak tűntek. Kérdőívnek. De inkább gyorsan megfogadtam Xathaneal tanácsát és leültem. Ő helyet foglalt velem szemben és ledobta az asztalra a vastagabb stócot.
- Nos ezek a lapok a haláloddal és annak körülményeivel foglalkoztak - mutatta fel nekem azt a kettő telenyomtatott lapot, amit az imént vett el tőlem, s még ennekelőtte pedig az orrom alá nyomott, hogy töltsem ki. - Szóval ezek nem fognak kelleni - mondta és becsúsztatta őket az asztal alá. - Ez pedig. - mutatott rá a közöttünk terpeszkedő nyomtatvány-halomra - A tévedést beismerő és elnéző határozat... vagy mi. Mivel a te neved Szabó Eszter, elég könnyű összetéveszteni téged másokkal, és már ne haragudj meg, de még semmi külső jegyed sincsen, ami olyan különleges lenne. - úgy tűnt, hogy Xathaneal kissé zavarba jött, így az állát kezdte vakargatni. - Nem muszáj elolvasnod ezt a nyomtatványt, viszont alá kell írnod. Ezzel igazolod, hogy értesültél a problémáról és nem akarsz semmilyen ellencselekményt indítani a Túlvilág ellen. - úgy néztem rá mint a bolondokra szokás, akik egy kecsöpös gumicsirkével üldöznek téged és igyekeznek neked azt bemesélni, hogy a másik kezében lévő balta gumicukorból van.
- Ez mit is jelent pontosan? - kérdeztem vissza, hiszen nem voltam benne biztos, hogy jól értelmeztem... - Szóval csak összekevertek valakivel és nekem nem is kellett volna meghalnom? - kérdeztem, kissé tartva a választól, hogy Xathaneal megrázza a fejét, hogy biztosan félreértettem őt.
Ám úgy tűnt, hogy a hölgy kissé zavarban van, még a szemét is lesütötte.
- Öhm... Igazából ennyit jelent, de mivel még nem töltötted ki a papírokat, még mindig élőnek tudnak be, főleg, hogy hála az égnek még a hivatalos pecsét sem került rá. Még vissza tudjuk csinálni a dolgokat. - megpróbált kipréselni magából egy kedves mosolyt én meg csak bambultam rá, hogy most mi a fene van. Ez valami hülye vicc?
- Szóval itt írd alá - bökött Xathaneal a lapon egy pontra. - Meg itt és itt - lapozott még egyet-kettőt és mutogatott is. 

Most meg itt állok Amitiellel szemben és szemezünk, mint valami nagy ellenségek. A tekintetem
néha az asztalán álló pecsétekre tévednek, vagy pedig az ősréginek tűnő számítógépre, amit legutoljára talán Noé idején használtak. Inkább ezt az ördögi játékot játszom, minthogy megpróbáljam feldolgozni a történteket.
Hosszas percek alatt végre Xathaneal is megérkezik, amire Amitiel újra felveszi a bűbájos mosolyát, még a kérődzésben is vissza fogja magát, és előre hajol. Xathaneal meg elé rakja a hivatalos nyomtatványokat, amiket az imént töltöttünk ki.
- Szóval a 900-as... - motyogja félhangosan Amitiel, majd fel sem nézve ismét a tárcsára rakja a hosszú műkörmökkel ellátott kis kacsóját és forgat rajta párat, végül a fekete gombot is megnyomja. Xathaneal lágyan a hátamra teszi a kezét és a liftajtó felé terel.
- Hát viszlát. Majd még találkozunk! - kacsint rám kedvesen, kinyílik az ajtó, ő meg lazán belök rajta.

A boldogság körülölelt, ahogy a fekete éjszaka is. Hirtelen jött örömömben széttártam karjaimat, lehunytam a szemem és forogni kezdtem. Élveztem ezt, némiképp kifejezte a boldogságom, hogy mennyire meg vagyok most elégedve az élettel. Menet közben leléptem a járdáról, de hát mit érdekelt ez engem: Az életem tökéletes! Vannak barátaim, van barátom és jó jegyeim! Semmi sem ronthatja el az örömöm!
A vidámság fátylát lépések hangja szakítja félbe és Máté hangja.
- Eszter! Nem jössz vissza táncolni? - kérdezi vidáman, majd enyhén megragadja a karom és visszahúz a néptelen úttestről. Lágyan megcsókol és elkezd magával húzni, vissza az iskola felé. Nekem először nem nagyon akaródzik megmozdulni, de végül követem őt. De út közben vissza-vissza tekintgetek az úttest felé. Olyan érzésem támad, mintha valamit elfelejtettem volna. Valami fontosat. De mi lehet az?

8/26/2016

A lánybúcsúról

Sziasztok!


Unokanővérem 13 év után végre férjhez megy, s noha neki nem volt hozzá kedve, egy barátnője és a nővére együtt megszervezték neki a lánybúcsút. Mint koszorúslány, én is a meghívottak között voltam, ezért leírom az élményeimet és a bejegyzés végén megtalálhatjátok az ajánlott feladatokat, ha ti is

lánybúcsú szervezésre adnátok a fejeteket.

Őszintén bevallom nem volt túl sok kedvem menni, több okból sem. Sajnos nem vagyok olyannyira jó kapcsolatban az unokanővéreimmel (3 is van ezen az ágon), ráadásul messze laknak ahhoz, hogy csak úgy átruccanjak aztán vissza, nem is beszélve arról, hogy 10 évvel idősebbek nálam (a menyasszony pedig nem is akart lánybúcsút). Mégis meghatott a telefonhívás, mikor megkérdezték lenne e kedvem menni. Sosem voltam még ilyenen, tehát automatikusan igent mondtam. Persze az indulást megelőző napon már hisztiztem, hogy én nem akarok menni, minek mondtam igent stb stb... Persze lemondani nem volt pofám, már számítottak rám és sok-sok telefonhívást kaptam, hogy mikor indulok, mikor érkezem, hogy megyek és hasonlók. Szerencsére anyu legalább a fővárosba bevitt, hogy utána egyszerűen felszállhassak a metróra, majd a távolsági buszra. Utazás közben kiolvastam egy könyvet, szóval egész jól éreztem magam, békességben döcögtem a többi utassal. Ám nem vagyok ám olyan járatos rokonaim városában, ezért kicsit féltem, hogy el fogok tévedni. 
Alig cuccoltam le anyukám nővérénél, már mehettem is tovább segíteni az előkészületekben. 
Még szétvagdostam egy puzzlet, szépen írtam egy pohárra, majd elsomfordáltunk 3 db héliumos lufiért. 

A hely ahol voltunk egy nagyon hangulatos étterem kerti kiülője volt. Igazán otthonosan olt berendezve, minden kinti asztal egy varrógépből lett átalakítva, a kinti bárpulton még egy antik motor is helyet kapott. A benti falakon a Magyar népmesék motívuma volt felfestve, a női mosdóban kagylók, a férfiban pedig csapágyak helyettesítették a stukkót. Szerintem nagyon szépen megoldották. :)

Elkezdtünk szerveződni, összetoltuk az asztalokat, lufikat kötöttünk a székek hátára, még a héliumos ballonokat is hozzácsomóztuk az egyik székhez. Csak pár percre kellett kimennünk, hogy mire visszatérünk azzal fogadjanak minket, hogy hát az a három csoda elszállt... Szóval mentünk még egy kört héliumos lufikért. 
Nem csaptunk hatalmas bulit, hiszen hétköznap este tartottuk a lánybúcsút, vagyis a legtöbb résztvevőnek másnap munkába kellett mennie. Na meg volt olyan is, akit otthon gyerek várt. Többek között pedig a menyasszony a betegsége miatt nem ihatott alkoholt, az ikertestvére pedig éppen várandós, szóval ő sem részegedett le. (Én pedig nem szeretek inni.)
Ezek ellenére jó hangulatban telt az este. Sokat viccelődtünk, idegenekkel beszéltünk. Délután öttől este tízig elszórakoztattuk magunkat. 
Az este zárásaként még egy srác csoporttal is összefutottunk, akik közül az egyiknél volt egy gitár és játszott nekünk pár számot. Nagyon jó hangulatú volt.

Na és mivel az este főbb részeit a programok adták, leírom a tapasztalataimat, hogy milyen feladatokat adhattok az arának és hogyan szervezhettek meg egy ilyen programot:

  • Minimum két-három héttel előbb kezdjétek el szervezni a lánybúcsút, hiszen sok embert kell egy időpontra szervezni, dolgokat megrendelni és megvenni. 
  • Foglaljatok le egy szimpatikus éttermet, vagy akármit, ahol úgy érzitek jól lehet majd bulizni, beszélgetni. Az sem hátrány, ha jóban vagytok a főnökkel vagy valamelyik alkalmazottal és meg tudjátok beszélni, hogy miért is kell nektek az a hely. Nehogy aztán közfelháborodás tárgyává váljatok!
  • Biztos van a közelben party-kellékes bolt. Az ilyen helyeken egész választéka van a lánybúcsús cuccoknak. Például nagy stócokban állnak a férfi nemi szerv alakú szívószálak (nem hittel el, hogy van ilyen, tegnap mégis olyannal ittam a limonádét). Na itt jól vásároljatok be, ki ne maradjon a fátylas tiara, a szalag és a kitűző.
  • Egy ilyen boltban akár pólót is nyomtathattok mind a résztvevőknek, ám elsősorban a menyasszonynak. 
  • A feladatokat úgy állítsátok össze, hogy legyen néhány egyre nehezedő kötelező feladat, s legyen még néhány büntető feladat is. Hogy ezek mire kellenek? A rendes feladatoknak mindenképpen legyen valami szabálya, pl. hogy mennyi idő alatt kell megcsinálnia vagy szabjatok neki mennyiségi korlátot.
  • Első feladatként közöljétek vele, hogy számolni fogjátok, hányszor hangzik el a vőlegénye neve. Hogyha ez a szám meghalad egy határt, adjatok neki büntető feladatot.
  • Kérjétek meg, hogy mutassa be a jelenlévőket pár szóval és hogy miért szereti őket.
  • Kinyomtathattok két hasonló képet, amit szétvagdostok puzzlenak, hogy azokat időre megpróbálja kitenni. (Ha nem sikerül, jöhet a bünti.)
  • Vegyetek egy poharat, amire már előzőleg ráírjátok az adott szöveget. A kérdés, amire ez választ ad, az az hogy miért megy hozzá a vőlegényéhez. A fokozatok: Mert poén, mert nincs jobb, mert jó a teste, mert jó az ágyban, mert szeretem. Ezeket egymás alá kell írni, értelemszerűen úgy, hogy az utolsó legyen legalul. A poharat aztán tele lehet ölteni valamilyen alkoholos itallal, hogy megalapozza a hangulatot. Ezután az áldozatnak csak innia kell, hogy bizonyítsa szerelmét. ;)
  • Adjatok meg neki néhány idióta szót, amik felhasználásával kötelező jelleggel, persze időre verset kelljen írnia. Ha ez kész, hívja fel a vőlegényt és szavalja el neki a szerzeményét. 
  • Készítsetek egy kvízt a vőlegény segítségével, amikben a kérdéseket felteszitek a menyasszonynak. Ebben az a poén, hogy ezek a kérdések a vőlegénnyel kapcsolatosak, tehát jó lenne, ha az ara tudná a válaszokat. 
  • Adjatok egy füzetet a menyasszonynak, amibe jókívánságokat és tanácsokat kelljen gyűjtenie idegenektől azzal kapcsolatban, hogy mitől lesz Ő jó feleség.
  • A következő feladathoz kell egy lufi, amire igény szerint lehet arcot rajzolni. Nyomjatok rá egy adagnyi borotvahabot, majd adjatok a menyasszonynak egy borotvát. Úgy van, meg kell borotválnia a lufit, hiszen egy jó feleségnek ezt is kell tudnia. 
  • Haladjon tyúklépésben a résztvevők élén, amíg egy idegen értetlenül nem néz rá.
  • Adjon rá egy uborkára egy gumit szakszerűen.
  • Pucoljon meg egy banánt a kezei segítsége nélkül.
  • Egyszer a gyermekáldással is kell foglalkozni. Írjon le minél több A betűs nevet adott idő alatt. (Persze ha nem ér el egy adott mennyiséget, megint jöhet a bünti, egyébként összesen 200 magyar anyakönyvezhető a-betűs név van.)
  • Kössétek be az ara szemét és adjatok a kezébe tárgyakat, amikről ki kell találnia mi is az. Itt nem kell feltétlenül perverz dolgokra gondolni, valami egyszerű, mindennapos dolog is megteszi. 
  • Meg kell kötnie egy nyakkendőt 15 percen belül, akár még segítséget is kérhet idegenektől.
  • Írjon fel egy olyan dolgot az egyik héliumos lufira, amit elenged a házasságával. Ha ez megvan, engedje el a lufit, hagyja hadd szálljon!
  • Végül áruljon petrezselymet. Nem kell drágán adnia, a lényeg, hogy az összes köteg elfogyjon. :)
Remélem tudtam segíteni és ha odakerültök, hogy férjhez mentek, vagy egy barátnőtöknek jut ez a megtiszteltetés, nem fogtok tétlenül a lánybúcsú megszervezése előtt állni.


Nektek vannak lánybúcsús élményeitek másokéról esetleg a sajátotokról? Meséljetek!

8/21/2016

Nyári Book Tag

Halisztok!

Most, hogy lassan itt a nyár vége és ki tudja, hogy túlélem-e a gólyatábort, szeretnék még egy Book Taget megcsinálni. Ez egy nyári lesz és innen vettem ötletet, egészen önkényesen.
Nos akkor lássuk ezeket a könyveket.

1. Mutass egy nyárias borítású könyvet!

Ezt a könyvet már elég rég olvastam és szerintem, ha most kéne elővennem, nagyon nem lenne az esetem. Mindenesetre ez egy nagyon szívszorító történet elmesélése és tényleg csak azért nyárias, mert a borítóján tengerpart van. Legalábbis nekem úgy néz ki.














2. Válassz egy kitalált helyet, ami tökéletes célpont lenne a nyári vakációdnak!

Ide szinte bármelyik fantasyt tudnám írni, de nem találnám helyénvalónak a Gyűrük ura helyszíneit írni, hiszen az előző Nyári Book Tages is ezt írta. Pedig szerintem a párom is ide menne legszívesebben.
Így hát végül a Ködszerzet sorozat világa mellett döntöttem, habár sajnos nem csak nyaralni mennék, hanem szerintem oda is költöznék. Nem tudom eleget isteníteni Sandersont, amiért kitalálta ezt a világot.










3. Nyári vakációra utazva egy repülőgépen ülsz. Olyan könyvet szeretnél olvasni ami egész úton kitart. Melyik lenne az?

A választott könyvem az Elantris. Még nem volt időm elolvasni, viszont elég vaskos és hatalmas példány. Nem is beszélve arról, hogy ez a könyv is Sanderson tollából származik és már csak ez a kötet hiányzott a gyűjteményemből.














4. Nyári szomorúság gyötör. Melyik vidám könyv csal mosolyt az arcodra?

Az Utolsó szerelemből ez nem pont az én példányom (lusta vagyok lefotózni), de hasonló kiadásom van belőle. 1887-es kiadás. Nem a legrégebbi könyvem, ennek ellenére jókedvre derít, hiszen ez egy komédia. Rettentően élvezem olvasni, olyan régi fajta a humora. :)










5. Éppen a tengerparton ülsz tejesen egyedül. Melyik könyves pasit szeretnéd magad mellé?

Ez két okból is elég fura kérdés. Egy, van barátom, szóval legjobban neki örülnék. Másfelől pedig a legtöbb könyves pasi mindig összejön a regény végén valakivel, szóval ilyen szempontból is érdekes a helyzet. Nem is beszélve arról, hogy kitalált srácokról beszélünk. De azt hiszem Passpartout-nak örülnék, ő kedves és aranyos.


6. A fagyizás mellé dukál egy menő haver is! Melyik kitalált karakter lenne a legjobb haverod?

Na ez már egy jobb kérdés, mivel haverból lehet egy embernek több is. Ám azt hiszem Mizzie-t választanám a Tűzlényből. Kedves és pörgős lány, biztos hamar összebarátkoznánk és nem lenne gond a szórakozással sem. 














Én sem hívnék ki konkrétan senkit, szóval, akinek van hozzá kedve az vigye vegye és érezze jól magát.!